Eseményeink

Festő klub

Szerdánként 18:00-tól figurafestő klub várja az érdeklődőket. 

Abszolút kezdő vagy? Semmi gond! Vannak kifejezetten gyakorlásra nyomtatott minijeink, ha nem mernél egyből saját figurán kezdeni. 

Rutinos vagy már? Gyere és vegyél részt a közös alkotásban!

Tábortűz mesélői workshop sorozat

Mára hagyománnyá vált a havonta megrendezésre kerülő mesélői workshop sorozatunk, ahol a játék vezetés különböző aspektusait, fortélyait szoktuk megvitatni, általában tematikus blokkokban, majd kötetlen kerekasztal beszélgetés formájában. Tapasztalt és kezdő mesélők számára is nyitott a rendezvény. Hiszünk abban, hogy tanulhatunk egymástól, valamint teret biztosítunk a kérdések és esetlegesen a játékasztal körül felmerülő problémák megvitatására. 

Bócsi Béla, a rendezvény egyik szervezője írta:

Tábortűz – az első negyedév

"Az Alfa Sehlter februári mesélői workshopja egyszeri próbálkozásként indult. A június 8-i harmadik alkalom után elmondhatjuk, hogy a kísérlet túlszárnyalta a reményeket. Már az is sokat jelez, hogy 90% feletti a visszajárók aránya, a 10 fős teret mindig túltöltjük, olykor a lépcsőn is állnak, és a program hivatalos lezárásával sosincs vége a beszélgetésnek. A következőkben bemutatom hogy mi is történik ezeken a workshopokon.

Néhány szó a keretekről. Kettőkor kezdjük 8-9 között van vége. A részvétel ingyenes. Az ajtó mindenféle rendszer és világ hívei előtt nyitva áll, a hangulat kötetlen, helyfoglalás nincs, aki ott van, ott van. Általánosan használható fogásokat keresünk. Két fő témát választunk egy alkalomra, de mindig jut idő ezektől eltérő kérdésekre is, amelyek leginkább az aktuális mesélői kihívásaink. A megoldáskeresésben egyaránt támaszkodunk a csoport tapasztalatára és sokféleségére. Nem ritka, hogy a rutinos rókák tanulnak a friss szemléletű kezdőktől. A fő témák felvezetésére egy-egy önként jelentkező előre felkészül. Többféle módszert használunk. Dolgozunk párhuzamos csoportokban (pl. kalandtervezés), ötletgyűjtéssel egy-egy probléma mentén és improvizatív helyzetgyakorlatokkal is. A moderátor fő küzdelme, hogy mindenkit szóhoz juttasson, mivel reflexiókból sosincs hiány.

Eddigi témáink voltak többek között:

kalandtervezési metódusok

világtervezés

a problémás játékos kezelése (mesélői oldalról)

a problémás mesélő kezelése (játékos oldaláról)

Te miért tennél ki egy játékost?

érzékenységek kezelése

Nézzünk konkrét példákat!

A témánk a "problémás" kalandmester kezelése volt játékosi oldalról. Helyzetgyakorlattal dolgoztuk fel. Először összegyűjtöttünk egy tucat tipikus mesélői hibát, ami zavarhatja a játékosokat. Beszámoztuk őket és a kockára bíztuk, hogy melyik kettővel foglalkozzunk részletesebben. A szerencse a 3-asnak és a 4-esnek kedvezett.

1 - Túlbeszélő: a játékosok már akcióznának, de a mesélő egyre csak a világot, a helyszínt és az NJK-kat részletezi.

2 - Az író (railroading): a játékosok úgy érzik, hogy igazából nincs is választási lehetőségük. A sztori azonban regénynek jó lenne.

3 - A szabályguru: valamilyen okból mereven ragaszkodik a leírt játékmechanikához, akkor is, amikor ez lassú vagy életszerűtlen.

4 - Egyoldalú reflektorfény: tartósan egy játékosra fókuszál, a többiek türelmetlenkednek.

5 - Aránytalan jelenetek: sok időt pazarol mellékes közjátékokra, majd a fontosabb helyzetek pörgetésével próbája ezt behozni.

6 - Kivételezés (+/-): valaki tendenciózusan könnyebb/nehezebb próbákat előnyösebb/hátrányosabb kimeneteleket kap.

7 - Meta-mechanika avagy a gépzaj: hangosan lamentál arról, hogy ő vagy a csapat milyen szabályokat, mechanikai megoldásokat használt/használ/használhatna.

8 - Messze ható engedékenység: egy játékos különleges igényének teret adva arra kényszerül, hogy egyre több fáradtaggal hozzá idomítsa a csapatot és mesét.

9 - Világgyalázó: a játékosoknál kevésbé ismeri a világot, a javaslatajtaikat mégis azzal hárítja el, hogy "én vagyok a mesélő".

10 - Eltérő értelmezés: a játékos alapnak veszi, hogy a "kidőlt" azt jelenti, hogy egyértelműen látszik, hogy az ellenség meghalt, míg a mesélő elvárása, hogy ezt ellenőrizze is le.

11 - Deus ex…: a mesélő következetlennek tűnő módon ment meg valakit (JK-t/NJK-t) a pusztulástól.

12 - Büntet: neheztel valakire és sorsüldözöttet csinál a karakteréből.

A moderátor alakítja a mesélőt. A vele szemben lévő székre egymást váltva workshop résztvevők ülnek és megpróbálják játékosként elérni, hogy a mesélő hagyjon fel a problémás dolgával. Egy-egy kísérlet két-három mondat, 20-30 másodperc. Időnként megállunk, közösen kiértékeljük, hogy melyik érv, stílus volt hatásos, melyik kevésbé.

Egy másik téma, másik példa: "Hogyan vegyem rá őket, hogy játszák a karakterüket?" – A kérdést hozó pontosította a dilemmáját és leírta a körülményt, ahol felmerült. Ezután egyszerűen mindenki ötletét, tanácsát meghallgattuk, beleértve a hangos lamentálást is arról, hogy egyáltalán kinek az igénye ez. Végül a téma gazdája elmondta, hogy kapott-e használhatót, és mi az, amit majd kipróbál.

Végezetül álljon itt néhány visszajelzés a legutóbbi workshop résztvevőitől:

Sok szerepjátékról, kalandmesterségről szóló csatornát követek. Itt azokhoz képest is tudok újat tanulni, mert eltérőek vagyunk, de tudunk kapcsolódni, könnyen találunk egymásra.

Az a jó, hogy kötetlen. Maradjon így!

Sajnálom, hogy annak idején, amikor kezdtem, nem volt ilyen. Ha valamin változtatni akartam, magamra voltam utalva.

Nincs más ilyen fórumom. Tetszik. Folytassuk.

A legutóbbit követően 3-ig nem tudtam aludni, kattogtak a fejemben az ötletek, a lehetőségek.

A kis csoportokban végzett közös alkotást élvezem legjobban.

Itt voltam az eddigiken, és itt leszek az összes többin is."

Tematikus one-shot napok

Többekkel beszélgettünk arról, hogy szívesen játszanának, vagy kipróbálnának új rendszereket, de az élethelyzetük vagy az időbeosztásuk nem engedi meg, hogy egy kampányhoz elköteleződjenek. Erre a problémára megoldásként kezdeményeztük az első tematikus one-shot napot. Az alap koncepció szerint ugyanazt a one-shotot meséli 3 asztalnál 3 különböző mesélő, véletlen szerűen kisorsolt játékosoknnak. Így próbáltuk kiküszöbölni a klikkesedést, és támogatni az interakciót olyan játékosok és mesélők között, akik még nem játszottak együtt. 

2023 november 18.-án került megrendezésre az Első Alfa Shelter VTM Nap, ami sikeresnek bizonyult, így az ötletet tovább vittük.

Azóta 2 Vampire, egy D&D, egy Call of Cthulhu, egy Star Wars és egy Mörk Borg nap került megrendezésre. A résztvevők száma erősen változó, viszont olyan emberek is eljöttek, akik először játszottak asztali szerepjátékot.

Sok visszajelzés érkezett és érkezik a részetekről, amit mi nagy örömmel veszünk, hiszen közös célunk a folyamatos fejlődés. 


Filmes Quiz esték, filmklub

Havi rendszerességgel rendezünk filmklubot vagy quiz estet. A quiz est általában egy korszak alkotó filmmel vagy sorozattal köthető össze. Több körös Kahoot bajnokságon mérhetitek össze a lore tudásotokat, és a győztes sosem távozik üres kézzel. A quiz után pedig filmmaraton következik az adott témában. javaslatokra nyitottak vagyunk. A filmklub kötetlenebb hangulatban, quiz nélküli közös vetítést jelent.

Kreatív írói workshop (Angol nyelven)

Minden második csütörtökön, 2024 áprilisa óta ad klubunk otthont egy különféle országokból származó vegyes csapat rendezvényének, ahol kezdő és feltörekvő írók találkoznak, és beszélgetnek a kreatív írás fortélyairól angol nyelven, saját alkotásaikat megosztva, és egymásét véleményezve. 

Amennyiben érdeklődsz az esemény iránt, vagy csak benéznél, a következő linken találod meg a csoportjukat:


2020 A.B.K.E. | Minden jog fenntartva.
Az oldalt a Webnode működteti
Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el