Goblin versei
Wir
Müde geboren
gejagt von Freunden
Leben aus Leiden
Alles verloren
Einsam und gehasst
Ins Müll geworfen
Teuer geholfen
Schämig angefasst
Wurde ermordet
Wiedergeboren
Seele gestohlen
Zu viel erfordert
Nie aufgegeben
Weitergestolpert
Wieder gefoltert
Trotzdem am Leben
Sag deine Worte
Deine Urteile
Als wir uns heilen
An neuen Orten
In fremden Zeiten
Mit neuem Namen
Ganz ohne Rahmen
Liebe verbreiten.
Eső
Lapockáim az avarba olvadva,
Kabócák köröttem, élve és halva.
Malmozzuk együtt az égre írt titkokat,
Felhőkből megrajzolt, eltitkolt álmokat.
Egy gyöngéd fuvallat meglebbenti őt,
A kifeszített, kék vászonterítőt.
Egy kérdés libben át megfáradt elmémen:
Hány csillag férhet el egy ilyen kelmében?
Csak míg belégzek, hány kristály hullhat le?
Minden egy pillanat, s törődjek bele?!
Miért az ember, ha arcát pecsét fedi?
Mit ér az emlék, ha az idő feledi?
Tekint-e rám is e hatalmas kékség?
Vagy már őt fürkészni is súlyos vétség?
Eljuthat-e hozzá e gyarló gondolat?
Mint felhővel, írnám vásznára gondomat.
Huss. A perc elszállott, hűvös szél támadt,
Mintha csak azt súgná, tartsam a számat.
Ugyanis az imént különös idillje
Túl fennkölt ahhoz, hogy halandó megélje.
- 2020
Igen
Szinapszisokon idülten táncoló jelek,
Kémiai egyensúlyt vesztett tévképzetek.
A való világ kényszeredett jelei közt
A választóvonal homályosra vetkőzött.
Oh, mily borzongatóan törékeny egyenlet,
Egy téves változó által írt végrendelet.
Mesterséges érzelmek kapszulákba zárva,
S csak kutathatsz közöttük a megváltást várva.
Bárcsak kisimíthatnék néhány agytekervényt,
Hátha felfedezhetném, miféle hibát vét!
Időnként felismerem téves működésem,
De mégis hogy győzzem le saját megélésem?
A homok csak pereg szédítő sebességgel,
Miközben a valóság vad lángokkal ég el.
Fojtogat a füstje, s látásomat vesztem.
Markolom, mit kitapintok, s el nem eresztem.
Arcok sejlenek fel, majd olvadnak a ködbe,
Tudom, csak az elmém van rosszul összekötve.
Bambán botorkálok, merre alakod sejtem,
Tüdőm összeszorul, ahogy neved kiejtem.
- 2020
